Tóth Renátó
Pszichológus MSc., Sport szakpszichológus, Kutató
Jómagam is 20 évig jégkorongoztam, amelyből több mint 5 évet profi szinten játszottam, ahol többszörös magyar bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatom magam. Nemzetközi színtéren is sikerült tapasztalatot szereznem U18-as világbajnokságot nyertem a magyar válogatott tagjaként, valamint klubcsapatommal Kontinentális Kupában is részt vettem.
Sport karrierem során megtapasztaltam a saját bőrömön, hogy a mentális felkészítésnek mekkora jelentősége van és szerencsésnek érzem magam, hogy volt lehetőségem sportpszichológussal együtt dolgoznom aktív jégkorongozói karrierem során. Profi pályafutásom alatt végeztem pszichológusi tanulmányaimat, amelynek hatására még inkább tudatosult bennem, hogy bizonyos mentális tényezőknek milyen nagy jelentősége van a sikeresség és nem utolsó sorban a szubjektív jóllét szempontjából egy sportoló életében.
Minden sportoló életében elérkezik az idő, amikor karrierje véget ér és egy új fejezet kezdődik az életében. Természetesen ez velem sem történt máshogy és tudatosan felkészülve erre kezdtem el tevékenykedni okleveles pszichológusként, elsősorban sportolók mentális felkészítésével foglalkozni. 2 éve dolgozom élsportolókkal, akik közül többen országos bajnokok, valamint nemzetközi versenyeken (Európa- és világbajnokság) is érmes helyezéseket értek el. Gyakorlati munkám mellett doktorandusz hallgatóként sportpszichológia területén kutatok, amely lehetőséget teremt arra, hogy a tudomány legmodernebb eszközeit használjam a munkám során.
Szakterületeim
Sportolók fejlesztése
- Stressz és szorongás
- Hangulati állapotváltozások
- Motiváció kialakítása és fenttartása
- Sérülés mentális rehabilitációja
Pszichológián belüli szakterületeim:
- Önismeret fejlesztése
- Életvezetési nehézségek
- Pálya- és karrier tanácsadás
- Önértékelési problémák
- Stressz és szorongás